A kapcsolatfelvétel

Mindig is vágytam a csillagok közé és most csak bámulok kábán kifelé az ablakon. Előttem az űr mélysége, szinte fel sem fogható ésszel, hogy mennyire hatalmas és mi mennyire pici porszem vagyunk benne. Az automata rendszer, pár órája ébresztett fel a hibernációból. 1000 évig voltam ebben az állapotban, még nem igazán tudok ésszerűen gondolkodni. Ez is a használt módszer mellékhatása, de ez a legbiztonságosabb megoldás, több ezer évnyi űrutazáshoz, hiszen olyan hosszú életünk nincsen, hogy élve meg lehessen tenni ekkora utat a világűrben. Kevesen szántuk rá magunkat, hogy vállaljuk az utazást a semmibe, mindezt abban a hitben, hogy a felfogott jelek, amiket érzékeltek a műszereink, az értelmes lényektől származik. Az igazat megvallva, kevesebb,mint 1% volt rá az esély. Lassan kezd belém visszatérni az élet, a hosszú kényszerpihenő után,. Ahogyan kezdem felfogni a körülöttem lévő dolgokat, úgy kezd elhatalmasodni bennem az öröm érzése, a megnyugvás és a várakozás, az ismeretlen iránt. Kora gyermekkoromtól fogva hittem benne, hogy létezik rajtunk kívül élet a galaxisban. Persze, sokan hülyének néztek miatta, meg piszkáltak is eleget : - Te, Rim, tegnap láttunk kis zöld fazonokat, valami repülő izével szálltak le a város mellett! Nem nézed meg? A francba, most jut eszembe, nem is zöldek voltak és nem is repültek és nem is a város mellett, de a többi igaz. - és jót röhögve, az fejem felé mutogatva, jelezték, mi a véleményük az értelmi képességeimről.
Nem foglalkoztam ezekkel a piszkálgatásokkal, de megvallom, bántott, hogy az ész érveket, amiket felhoztam a más világon élő lények védelmében, azt csak egy őrült, idióta fantáziájának tudták be.A tudomány felé fordítottam a figyelmemet, mert be akartam bizonyítani, hogy nem vagyunk egyedül a világűrben. Sok-sok falon kellett átküzdeni magam, mire hasonló érdeklődésű emberekkel találkozhattam, végre azt csinálhattam amit szeretek és amiben hiszek. Egyik iskolát a másik után végeztem el, mire azt mondhattam magamról, hogy tudós vagyok. Küzdelmes volt, de megérte, mert rengeteg olyan információt, tudást szereztem meg, amiről addig még csak nem is hallottam. Fogalmam sem volt arról, hogy a kormányunknak voltak olyan dokumentumai, amik idegenek jelenlétére utaltak, de mindezt több száz évre titkosították, hogy ne férhessen hozzá senki sem, arra hivatkozva, hogy ez sokkolná a lakosságot. Néhány tudós azt tervezte el, hogy kutatni fogja a világűr mélységét idegen rádiójelek után. Először, csak néhányan voltunk, aztán egyre többen, irányították a rádió antennáikat a csillagok felé periodikusan ismétlődő, nem természet által létrehozott rádiójeleket keresve, ami utalna arra, hogy léteznek rajtunk kívül mások is. Szépen lassan, hosszú évek alatt kialakult, egy az egész bolygóra kiterjedő hálózat, a megszerzett információkat aztán a gépekkel próbálták kielemezni. Rádiójelek? - hmmm, nagyon sok vita volt ezzel kapcsolatban, sokan mondták azt, ha létezik is másik civilizáció rajtunk kívül, akkor valószínűleg régen túlléptek már ezen az elavult technikán, én és még sokan mások nem értettünk ezzel egyet és végül a tények minket igazoltak. Akkor határoztuk el, hogy megpróbálunk kapcsolatba lépni a vélhetően értelmes lényekkel vagy megtalálni a nyomaikat, akitől származhatnak a jelek. Ez a származhatnak, igencsak feltételes mód, valljuk be kicsi az esély rá, hogy sikerülhet a kapcsolatfelvétel, legalábbis akkor így gondoltam. Az expedíciónak, ami a kijelölt irányokba indult, szerencsére a tagja lehettem. Hozzávetőlegesen 30 éve kutattam, szinte majdnem az elejétől részt vettem a projektben, az alapító tudósok közül senki sem volt életben, ezért én voltam a rangidős. Sokan nem akarták, hogy utazzam, hiszen öreg vagyok ehhez.- volt a válasz, de ragaszkodtam hozzá és ki is használtam a kormány tagjai között lévő egykori tanítványaim befolyását. Tudom, nem szép volt ez tőlem, de nekem ott kell lennem az első találkozásnál, hiszen már az életem részévé vált a kutatás.
Néhány év eltelt, mire meglett a pénz az űrhajók elindításához, ennek egyik oka, a bolygón zajló háborúk voltak, meg a sorozatos természeti katasztrófák. Ha a hadi ipar nem látott volna benne lehetőséget, valószínűleg soha nem indulhattak volna el az expedíciók. Mindig is hangsúlyoztuk, hogy ez egy békés kutatás, de nem mondhattunk le a támogatásról. Annyit el tudtam érni, hogy fegyvereket nem kellett a hajókra szerelni és szerződés kötött minket, hogy a várható haszon 80%-a, az támogatókat illeti meg. Bolygónapkor indultak el az űrhajók, a második hullámban lévő három hajó egyikébe kerültem. Az indulás után 3 órával elkezdődött, a hibernálás előkészítése, számítások szerint, 1000 év után 1,5 napra felélesztenek, majd kezdődik az egész elölről. 11 ilyen ugrás után érhetjük el a jelek forrásának kiszámolt naprendszert. Utolsó teendőm volt, hogy felvettem a kapcsolatot volt társaimmal, akiknek köszönhetem, hogy itt vagyok és egy nemes cél felé haladhatok Fájt a szívem, hogy el kellett hagynom, szeretett bolygómat, az ott maradt, minden jót és persze minden rosszat is. Szorító érzés volt a torkomban és a mesterséges altatás közben félálomban arra gondoltam, vajon hallom-e még mások hangját vagy egy idegen fajét? Elnézést kérek, hogy ennyire szétszórt vagyok, de még csak most kezdek igazából éledezni az utolsó ugrás után.
Csodálatos a látvány, ami elém tárul. Milyen érdekes, hogy ez a bolygó is hasonló kékes színű, mint a szülőbolygóm ( persze, tudom, hogy a légkör miatt van ), de mégis úgy érzem, hogy hazatértem.
Az űrhajóm, lassan belép a légkörbe ami békésen körbevesz és szinte átölel. Minél közelebb érek a felszínhez, annál tisztábban látszanak a természet szépséges kincsei, gyönyörűséges csillogó színei. Valóban a szülőföldemre emlékeztetnek ezek a növények, igaz kicsit nagyobbak, de szinte teljesen ugyanolyanok, mint otthon. Nagyon közel a földhöz két gyorsan haladó objektumra lettem figyelmes. Nagyot dobban a szívem, hiszen ezek pontosan olyanok, mint az én űrhajóm, nem lehetnek természetes eredetűek, csakis értelmes lény alkothatta őket. Életnek, a detektoraim nyomát sem találják az űrhajókban, de azért megpróbálom követni az egyiket, hátha kiderül valami. Emelkedő rövid útvonal mentén mozognak, de azt nagyon - nagy sebességgel. Oldalra nézve, meglepődök, mert furcsa két végtagon álló, felül is két végtaggal rendelkező, hatalmas lényeket pillantok meg. Szinte ugyanabban abban a pillanatban éles villanást észlelek a lény felől, felém tart egy sebesen repülő tárgy. Ez valami fegyver ? Lehet, de már nem tudok kitérni előle és a pajzsom is ki van kapcsolva. A Francba! Talán, ha picit odébb kormányzom az űrhajómat. Azonnal bekapcsolom az időlassítót, de azt hiszem már mindegy, késő. Segítsééég!!! Eltaláltaaak!!!!!!!!

Óvás! Óvás!! - üvöltötte kivörösödött arccal, rohanva az ellenőrhöz, Brian Bradley, az angol skeet-válogatott szövetségi kapitánya. Látta ezt?! Látta??? Egyszerre 3 korong volt a lőtérben, ami szabálytalan, újra lövést követelek!! Ez megzavarta a versenyzőmet, megóvom a versenyt!
Másnap főcímében hozta az összes komolyabb újság a világ minden táján, az előző napon történt elképesztő szabálytalanságot. Bizony nehéz lesz feledtetni a szervezőknek, ezt a megmagyarázhatatlan, technikai problémát, hiába szervezték hibátlanul a magyarok az olimpiát. Az országban sokáig téma volt, az olimpián történt extrém eset. A föld népei sohasem tudhatták meg, hogy egy idegen civilizáció küldötte éppen a 2036-os Budapesti olimpia, skeet döntőjén érkezett meg Ópusztaszerre, hogy felvegye az emberiséggel a kapcsolatot. Sajnos eredménytelenül :((

*******************************
A CETI-ről olvasott cikk adta az apropót :))

Kitekert szótár - Szatíra

A köznyelv a mutogatós, leskelődő és kéjtolvaj személyeket (frottőrök, voajörök stb) nevezi szatírnak. Az elnevezés a görög-római mitológiából származik, ahol az erdei félisteneket, mint a férfiasság megtestesítőit jelölték a szóval. Ennek női változatát hívják szatírának.

Ünnepi filmdömping, felemás érzésekkel

Na, végre egy kis lazítás. Eldöntöttem, hogy a mai napon (augusztus 20.-a) nekiülök és végignézek néhány filmet, amit az utóbbi időben elég ritkán tudok megtenni. Kezdem is a magyar készítésű - “Egon és Dönci” című science-fiction animációs filmmel, amiben itt-ott a steampunk stílus elemei köszönnek vissza.  A grafikája, a zenéje szerintem fantasztikus. A 3D-s számítógépes grafika minősége, nyugodtan mondhatom, hogy világszínvonalú. A sztoriról nem akarok sokat mondani, nem a spoiler veszély miatt, hanem inkább, azért, mert  sajnos nagyon gyengécskére, sótlanra sikerült. Kár érte, mert több volt a projektben, mint amit kihoztak belőle, pedig látszik a művön a rengeteg befektetett munka. Ha valaki nem látta volna a filmet, akkor innen letölthető a film készítőinek a honlapjáról, teljesen ingyen és DVD minőségben. Érdemes letölteni és kiírni lemezre, hogy le tudjuk játszani az asztali lejátszón. Nagyon kellemes és megnyugtató a hangulata, nekem ezzel voltak eddig problémáim, négyszer kezdtem bele és négyszer aludtam el rajta, tiszta relaxációs gyakorlat. Most először sikerült végignéznem, valószínűleg a benne levő reklámok törték meg a hatást. A tíz éves fiamat kérdeztem meg most írás közben, hogy mi a véleménye, a filmről, szereti, csak hosszú vagyis inkább az a baj, hogy nem sok minden történik benne. Talán érdekel valakit Durucz Dávid kritikája a  Moziplussz.hu-n, ezért belinkelem ide.

Néhány perc szünet (kávé előkészítése, üdítő, ropi - és egészség romboló hadműveletként egy cigi), után kezdődött egy másik film, ami elsőre mesének indult, bár a stílusát tekintve inkább a fantasy kategóriába sorolnám. Fanyalogva ültem neki, nem tagadom már csak a hossza miatt is, ami 172 perc volt. Az égig érő paszuly legendája, a sztori nem meglepő, a hagyományosan megszokott módon kezdődik, de érdekes fordulatot kezd venni rövid időn belül. Az hogy elvarázsolt a történet, az enyhe kifejezés, élveztem minden percét, annak ellenére, hogy sok klisé volt benne amik jellemzik a műfajt. Fordulatos, gyönyörűen kivitelezett igazi aranyos történet, néhol még el is gondolkodtatott a film. Gyerekeknek, meseként ajánlom mindenkinek, persze kérdés, hogy egy pici gyerkőcöt mennyire köt le egy ilyen hosszú történet. Engem, káromra, rettenetesen, ezt jelezte is a gyomrom, mert mire vége lett, addigra hatalmasakat korogva követelt valami ennivalót.  A filmet Brian Henson rendezte, aki esetleg nem ismerné, felsorolva néhány filmje álljon itt: Békefenntartók háborúja (2004) (TV film) rendező, producer, Az égig érő paszuly legendája (2001) (TV film) rendező, író, forgatókönyvíró, Elmo nagy kalandja (1999) executive producer, Muppet-show az űrből (1999) színész, producer, Muppet Kincses Sziget (1996) rendező, producer, Muppets Treasure Island (1996) rendező, Muppeték karácsonyi éneke (1992) rendező, producer, The Storyteller (1987) (TV film) színész . A gyerekekhez nyilván ért, ez  a filmjeiből következik, még egy apróságot szeretnék megjegyezni, mégpedig a szereplőgárdát, ami igen impozáns. Szereplők : Matthew Modine (Jack Robinson), Daryl Hannah (Thespee), Jon Voight (Siggy), Richard Attenborough (Magog), Vanessa Redgrave (Matriarch), Mia Sara (Ondine).  A film sztorija röviden a Port.hu - oldaláról :A gazdag építési vállalkozónak, Jack Robinsonnak (Matthew Modine) nem kis dilemmát okoz, amikor munkásai egy óriás emberi csontvázat találnak az egyik építési területen. A meghökkent közvélemény nem tudja eldönteni, vajon ez is csak az építkezés körüli feltűnéskeltés része vagy valóban nagy értékű, és felettébb aggasztó tudományos lelet. Nemsokára felbukkan egy nő, aki szerint ez is a Robinson klánt évszázadokon keresztül sújtó átok egyik következménye. Csak Jack tehet pontot az ügy végére egy hatalmas paszulyfa segítségével. Ajánlom mindenkinek tiszta szívemből  a filmet.

Egy kis pihentető szünet után (kaja, sör, cigi, Visine szemcsepp, asorrend kb. így alakult), nekiálltam megnézni a Bakkerman című eszement ökörködést, Szőke András rendezésében és főszereplésével. “A történet indítórugója a kilátástalanság, amely kor és politika független. Jelképes kisemberek állnak szemben a képtelenül felgyorsult nagyvilággal. Elszánták magukat, felveszik a kesztyűt, derekasan küzdenek sorsuk ellen… A film hősei, a pék hatalmas ötletének köszönhetően: “Megvan a megoldás! Ha megsütjük a világ legnagyobb kenyerét, akkor bekerülünk a rekordok könyvébe és felfigyelnek ránk!” - próbálják kihúzni magukat abból az ingoványból, amibe önszántukon kívül kerültek.” Forrás : Port.hu  A karakterek zseniálisak, szinte mindegyik típussal találkoztam már az életem folyamán. Könnyen átélhető, átérezhető  a történet, fanyar humorral figurázza ki a mai világ nehézségeit. Valószínű ez volt az oka, hogy nem voltam vele teljesen megelégedve, mert nagyon igaz a sztori, sajnos nem kell elképzelni - itt van velünk, létezik a felvázolt életkép. Pár év múlva a “jólét idején” majd jókat röhögök rajta, most egy kicsit kesernyés az a mosoly, ami az arcomra kiül. Nézze meg mindenki, aki teheti tényleg  jó és sokat lehet röhögni.

A számomra legmegkapóbb filmet 23.45-kor kezdték amikor  már éppen aludni készültem. Végre egy igazi science-fiction a Brian Aldiss novellája  alapján készült és a Steven Spielberg rendezte  A.I. - mesterséges értelem. Most idézek a Port.hu - ról egy leírást, a filmről és az előkészületekről : “A  XXI. század közepére az emberiség életét az új típusú, saját létükről is tudó komputerek teszik tökéletessé. Ezek a gépek segítenek átvészelni a természeti katasztrófákat: a sarki jégpáncélok megolvadását és a kontinensek parti területeinek víz alá kerülését is. A komputerek robotokat működtetnek, és ezek egyike, egy android a gépek evolúciójának új lépcsőfokára ér: alkotói érzésekkel ruházzák fel. A film az ő érzelmeinek fejlődéséről, és a körülötte élők reakcióiról szól, arról, hogy lehet-e a komputer-ember több, mint gép.

A film a XX. század egyik legnagyobb rendezőegyéniségének, az 1999-ben elhunyt Stanley Kubrick-nak utolsó filmterve alapján készült. Kubrick még életében felkérte a rendezésre az egyetlen embert, aki szerinte képes ezt az álmot vászonra varázsolni: Steven Spielberg-et. A két látszólag nagyon különböző, ám kétségtelenül nagyformátumú rendező közös munkájából a filmtörténet egyik legérdekesebb, gyönyörű és megrázó alkotása született.” A történetből elég ennyi is nem ragozom tovább, hanem amit a szereplők, különösen a főszereplő kis srác Haley Joel Osment produkál az szerintem fenomenális, nekem nagyon bejött. Meg sem szólalt, mégis több érzelmet adott át, mint sok neves színész. Jude Law alakítása  kimagasló volt, ha vissza kellene emlékezni, hogy kik is játszanak benne, akkor ez a két ember marad meg elsősorban az emlékezetemben. A történetet sokan szidják, sokan dicsérik, az biztos, hogy megosztja a közönséget, de senkit nem hagy hidegen. Engem megérintett és bármennyire is ciki megkönnyeztem a végét. Sokkal inkább az emberi érzelmekről szól a film, mint a mesterséges intelligenciáról, a negatív kritikák leginkább ezt szokták felróni hibájául, én meg ezt tartom az értékének. Ízlések és pofonok. Sajnáltam volna, ha kimarad az életemből, rengeteg plusz élményt adott, amit kevés alkotástól kap meg a mai világban az ember. Végezetül egy oldalt ajánlok mindenkinek, ahol erről a filmről szóló filmkritikát olvashattok, van amiben egyetértek a cikkel, van amiben nem, de érdemes elolvasni annak akit érdekel az A.I - mesterséges értelem.

Eddig tartott a “filmes” napom, ezután tényleg pihenés következett. Jó lenne sok ilyet beiktatni a naptárba és többször ellazulni.

Mark Knopfler - What It Is

Magánvélemény…

Megkésett olvasói reakció egy klasszikus science-fiction könyvre

Herbert George Wells
(Anglia, Bromley, 1866. szeptember 21. – London, 1946. augusztus 13.) A szerző életrajza

Az Istenek eledele
The Food of the Gods and How It Came to Earth (1904)
Az eredeti kiadás alapján fordította : Szinnai Tivadar (1954)

Herbert George Wells a mai értelemben vett tudományos-fantasztikus irodalom talán egyik legismertebb szülőatyja, szegény alsó középosztálybeli családból származott. Egy gyermekkori balesetet elszenvedve hetekig az ágyat nyomta, ekkoriban fordult az olvasás felé és kezdett az írással is kacérkodni. A XIX. században a másodvirágzását élő kedvelt irányzat, az utópisztikus regények keltették fel a figyelmét a nem hétköznapi világokra. A Thomas More ( 1478 - 1535) - Utópia című művéről elnevezett műfaj talán legismertebb képviselője Jonathan Swift ( 1667-1745) - Gulliverje jut eszébe szinte mindannyiunknak, mint kedvenc gyermekkori emlék. Nem is tudta elkerülni az összehasonlításokat Wells, bár már a korabeli kritikák is elismerték azt, hogy ” Az istenek eledele” csak nyomokban emlékeztet ezekre a regényekre, inkább csak a tisztelet jele a stílus néhány elemének átvétele. A címben említett, talán az egyik legismertebb műve Wellsnek, a Világok harca, a Dr. Moreau szigete, és az Időgép mellett, ezek mindegyikéből készült film, több - kevesebb sikerrel. Ez utóbbi 2002-es változata nekem piszkosul bejött, talán azért, mert jobban ragaszkodik az eredetihez, külön érdekessége, hogy a szerző ükunokája Simon Wells rendezte. Az istenek eledelére, besorolását tekintve a klasszikus értelemben vett science - fiction és a szépirodalmi jelző is illik. Az ironikus hangvételű mű, pamfletnek indul, majd később az egyre mélyebb gondolatok felé kezdi elvinni az olvasóit, gondolkodtatásra késztetve ezzel őket. Hihetetlenül finom humorral írja le a kor ( XIX. század) tudós társadalmát és a környező világot. A legnagyobb félelmem okozta a legkisebb problémát, tudniillik, a nyelvezettől tartottam a leginkább és éppen ez volt az, ami a legkevesebb gondot okozta. Hihetetlenül olvasmányos, egyszerűen megfogalmazott, de mégis érzékletes az írás. A korai fantasztikus irodalom műfajában megjelent írások jellegzetes hibája volt - legalábbis engem zavart - hogy a tudományosságot bizonyítandó, rengeteg idegen kifejezést akartak az olvasóval megosztani, ezzel is igazolva a hitelességet. Az emberi viselkedésformák leírásának jellemző példája, hogy a regény elején nem értettem azt a csapongást, amiben Wells mester részesített, olyan volt, mint az ide-oda repkedő kolibri, amelyik nem akar megállapodni egyik virágnál sem. A főszereplők leírásakor itt-ott elejt egy aprócska megjegyzést és a 20.oldal környékére érve, már nem kell elképzelnem az alakokat, mert észrevétlenül életre kelnek. Nem a fantázia szülöttei többé, hanem hús-vér emberek, szinte hallom a hangjukat, a kimondott szavakat és azt a nagyképű, fellengzős hanghordozást, ami jellemzi őket. Végigkövethető ahogyan a két főszereplő, bízva ugyan a sikerben, néha elkeseredve a bekövetkező események és a közvélemény hatására moralizálnak a világ dolgairól.
Hihetetlen intenzitással tudott lelkesedni a tudomány iránt, a társadalom, meg nem értése dühíti és gúnyos megjegyzéseket tesz rá. Hitte az új társadalmi változások szükségességét. Elképzelése szerint és ezt a regényben is finoman kifejti, egy leendő fejlettebb társadalmat a tudósok, mérnökök döntéseire kellene bízni, mert az ő döntéseik lennének csak képesek igazából eligazgatni egy leendő, jobb világot, a parlamentáris demokrácia nem alkalmas rá, de az egyéni szabadságot nagyon fontosnak tartotta. Szocialista beállítottsága miatt közelebb került a Munkáspárthoz, akiknek képviselő jelöltje is volt, bár igazából sohasem azonosult a párt eszméivel, megmaradt kívülállónak, majd később szakított is velük.
A társadalmi változásokat elkerülhetetlennek látta. Wells álma a világállam volt, békében, nyugalomban, levetkőzve a rossz szokásokat és az ellenségeskedést, bár igaza lenne és létrejönne valami hasonló, de valljuk be erre nem sok esély van.

A két tudós elme Mr. Bensington és Redwood professzor a saját területükön szerzett tapasztalataikat egymással megosztva, hihetetlen felfedezést tettek. Redwood professzor észrevette, hogy semmilyen szervezet nem növekedik egyenletesen, mintha minden élőlénynek erőt kellene gyűjtenie a növekedéshez - csak egy bizonyos ideig tud nőni, azután várnia kell egy darabig, mielőtt tovább nőne. A növekedés folyamata alighanem attól függ, hogy a vérben összegyűlik-e - nagyobb mennyiségben - egy bizonyos anyag. Mr.Bensington az alkaloidák nagy tudósa, kikísérletezett egy új kémiai vegyületet, ami a szervezet növekedési szüneteiben a vérből kiürült anyagot volt hivatott pótolni. Ez a szuper vegyület lett az ” Istenek eledele “, bár hivatalosan a Herakleophorbia néven emlegették, persze a világ soha nem ismerte meg ezt a nevet. Mind a kettőjüket meglepték a számítások eredményei. Nosza itt volt az ideje a kísérleteket végrehajtani a szerrel. Mr.Bensington bérelt egy vidéki tanyát, és titkolva mindenki elől felbérelt egy házaspárt, akik elég buták voltak ahhoz, hogy átláthassák a kísérleti csirkefarm valódi feladatát és célját. Mint az lenni szokott, Mr.Skinner és felesége, nem értve sem a csirkékhez, sem semmi máshoz, nem beszélve hatalmas lustaságukról, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy igaz volt rájuk Murphy törvénye, vagyis ami elromolhat, az el is romlik. A csirkék határtalan mértékű növekedése örömet okozott Mr.Bensingtonnak, de a trehány munka amit, Mr.Skinner és neje végzett, vagyis inkább, amit nem végzett a farmon, már komolyabb fejfájásra adott okot a későbbiekben. A Herakleophorbia mindenfelé szerteszét szórva hevert a földön, a hordók, melyben tárolva voltak nyitott tetővel a környező darazsak, patkányok és mindenféle állat táplálékául szolgálhattak, amit senki sem vett komolyan. Redwood professzor frissen született kisfia nagyon nehezen indult fejlődésnek és ilyenkor, mint minden apa, aggódva figyelte gyermekét. Kósza ötlettől vezérelve belekevert kisfia tápszerébe egy keveset az Istenek eledeléből, hátha mégis segít egy picit felerősödnie. Időközben a tanyáról egyre több rémhír kezdett a városba szivárogni. Hatalmas növényekről, félelmetes vad, emberekre rontó, bagolyméretű darazsakról, lovakat megtámadó és széttépő patkányokról… Ennek már fele sem tréfa, valamit tenni kell! - Mondta Mr.Bensington és elindultak a vidéki tanyára egy harcedzett, emberrel Mr.Cossarral, fegyverekkel felszerelkezve.
Többet pofátlanság lenne a könyvből elárulni, feltételezve, hogy vannak akik, még nem olvasták el - Az istenek eledelét.

Értékelés : H. G. Wells könyve, olvasmányos, üdítően humoros szatírája, a XIX. századnak, de egyben nagyon elgondolkodtató is. A társadalmi, politikai vonalat félretéve, sajnos igen sok a hasonlóság korunk világával, talán ez volt az egyik ok amiért tetszett. A másik, hogy jól leírta azokat az emberi reakciókat, amiket az új változásokat el nem fogadó emberek tettek a haladás ellen. A negatívumot is meg kell említenem, azt a szinte gyermeki naivitást, ahogyan a tudósok mindent megoldó találmányai reményt keltenek benne.
10/7

City 3

Bradbury-t olvasgatva

Mindenkinek mást és mást jelent a szenvedély. Sokan lottóznak vagy más szerencsejátékot űznek, nekem, kényszerből (munkanélküliség) más lett a szenvedélyem. Minden pénteken és szombaton, a helyi két ingyenes újság állás rovatát böngészem. Le kell adni az igényekből hallom, szinte mindenkitől, hát ennél lejjebb már nem is lehetne.
Iskolába keresnek takarítói munkakörbe embereket. Ó, hát ez szuper! Végülis szegény embernek ne legyenek elvei.
Hétfőn reggel fél kilenc. Az iskola egyik irodája előtt, körülbelül 35-40 nő és férfi álldogál vegyesen, mindenféle korosztály képviselve van. A francba, itt rohadt sokan vannak! - gondoltam magamban, nem baj hazamegyek és hozok magammal könyvet, amit elolvasgathatok a várakozás közben (5 percre lakom, nem gond egy kis séta, még időt sem veszítek). Futás haza. Otthon felveszem a bolhán szerzett új könyvet (Bradbury : Időgép I. - 100 kemény rénes forint volt) és be a hátizsákba, majd futás vissza.

Ember- ugyanannyi, csak az összetétel változott - Na jó, akkor nem maradtam le semmiről. Komor tekintetek mindenfelé, itt - ott beszélgetés moraja hallatszik. Kéjesen előhúzom a könyvet, néhányan felkapják a fejüket erre, aztán elkezdem olvasni az első novellát, akik eddig nézegettek, szörnyülködve, undorral az arcukon elfordulnak tőlem. Az még rendben van, hogy nézegetek egy könyvet, de hogy olvasom is az már elég megdöbbentő. Mi fenét akar itt ez a hülye bunkó? - ez van az arcukra írva.
Nem nagyon érdekel a véleményük, én már jól érzem magam, mert belemerülhetek ebbe a csodás világba, amit a novella elém tár. Időnként, ha a látóterem szélén mozgást érzékelek, lépek egyet előre. Közben Pat Metheny-t hallgatok a telefonomon, amin persze már régen nincs pénz, de mp3-at még lehet rajta hallgatni. Az első írás végén felnézve konstatálom, hogy jelentősen megcsappantunk, az összetétel is nagyon megváltozott, mostanra már én vagyok az egyetlen férfi. Nem baj, még egy novella és bent leszek.

Na, végre én kerültem sorra. Belépve egy eléggé szakadt iroda képe fogad, szemben velem egy asztal és mint a rajzfilmekben, két oldalt hatalmas irathalmazok, középen kikandikálva rám mosolyog a hölgy, aki a felvételt intézi.
- Tessék, miben segíthetek? - miközben fáradt fáradt mosollyal az arcán hellyel kínál.
- Az állás hirdetés miatt jöttem. - mondom, miközben leülök.
- Neve, címe, végzettsége, előző munkahelye, telefonszáma? Ja és még valami, van-e tériszonya?
Mindenre szépen válaszolok, Ő meg szép lassan kitölti a rubrikákat, majd folytatja.
- Az állásról, annyit tudok mondani, hogy 6 órás munka (a hirdetésben nem említették a részmunkaidőt) és állandó délután kell végezni. A jelentkezőket a feletteseim, majd pénteken értesítik. Köszönöm szépen, hogy eljött. Viszontlátásra!
Huhh, ez bizony nagyon kurtán-furcsán lett elintézve. Ebből sem lesz állás, ez már tény. Na mindegy, ez van, azért a kisördög kibújt belőlem és nem hagytam annyiban.
- Elnézést kérek, amiért még tovább zavarom, de az eddig megadott adatokat figyelembe véve, mi alapján döntik el, hogy kit vesznek fel? Egy kérdést sem kaptam arra vonatkozólag, hogy mihez értek? - nem akartam csúnyán beszólni neki, mert vagyok annyira intelligens, bár a pumpa ezerrel ment fel bennem.
- Miért, mit akar? Nyomjak a kezébe egy seprűt? - kérdezte fintorogva.
- Nem igazán erre gondoltam, hanem inkább arra, például, hogy meg sem kérdezte, hogy teszem fel csináltam-e hasonló jellegű munkát. Mi alapján döntenek? A megadott, gyakorlatilag statisztikai adatok nem jellemzik a leendő munkatársat. (Ha eddig gondoltak rám, akkor most már biztosan nem, de legalább a lelkem megnyugszik, mert nem érzem úgy, hogy hülyének hagyom magam nézni.)
- Én erre semmit sem tudok válaszolni, mert a főnökeim nem tájékoztattak róla. Gondolom, először eldöntik, hogy mi legyen, férfi vagy nő, aztán megszűrik kor szerint, eldöntik lehet-e nyugdíjas. Fogalmam sincs mi alapján fognak dönteni, én csak felírom az adatokat. Tudom, hogy sok pici, egyéni tragédia van az országban, de ne haragudjon azokra, akik dolgoznak nekik sem sokkal jobb (mekkora álszent szöveg, nemrégen még én sem hittem volna, hogy ilyen helyzetben leszek).
- Nem haragszom én. Most is dolgozok, mert egy helyben ülni nem tudok, csak egy fillért nem kapok érte és anélkül elég nehéz élni. Mindenesetre köszönöm a tájékoztatást. Viszontlátásra!
- Viszontlátásra!

Kifelé menet a szemem sarkából még láttam, hogy a kolléganőjével még fejüket rázva összesúgtak.
Az épületből kilépve, feltettem a fülhallgatót és újra felcsendültek a fülemben Pat Metheny keserédes, bús dallamai.
Jobb kezem a biztonságot nyújtó hátizsák felé mozdult, és óvatosan kitapogattam benne a kötetet,  megvan, ezt nem vehetik el tőlem. Szomorkás mosollyal az arcomon indultam hazafelé.  Na mindegy,  ez  már megtörtént, ha nem is a legjobban jöttem ki belőle.  Azért ez a nap sem veszett kárba, köszönet érte Ray Bradbury-nek.

Egy kis unaloműzőnek szánom a sorsjegyet.

Galaktika greek’s vase

Summer nights in the vicinity of Nebula

Létezik-e az időutazás?

Merras jegyezte meg az egyik képemre hivatkozva, hogy bizony az SFport meg két éves lett. Ha megkésve is, de ezzel az SFport ihlette grafikával  boldog szülinapot kívánjak minden kedves szerkesztőnek, tagnak és itt blogozónak. Mentségemre szolgál, hogy nem tudtam róla, de a hét napba még beleférek.

A képen egy időrégész dolgozószobája látható